Balogh László, a Telekor Kft. vezetője és tulajdonosa az egyik előadásunkon figyelt fel a CRM szoftverek szükségességére, majd az interneten kezdett kutakodni egy megfelelő CRM szoftver után.
Miután megjelent a CRM Start szoftverünk, az elsők között rendelte meg azt és már 2007. júniusa óta használja teljes megelégedéssel a szoftvert munkatársaival közösen. Eddigi tapasztalatairól kérdezte Szilvási László kollégánk.
Hogyan merült föl Önben az igény egy CRM szoftver iránt?
Elsősorban az ügyfeleim adatait és a velük kapcsolatos történéseket szerettem volna nyilvántartani egy szoftverben, hogy pontosan tisztában legyek azzal milk is történnek az ügyfeleinkkel a vállalkozásunkban. De fontos szempont volt az is, hogy tudjam ezeket az ügyfeleket különböző szempontok alapján ruglmasan csoportosítani és közöttük gyorsan tudjak keresni.
Mielőtt rátaláltam erre a szoftverre, hagyományos Excel táblázatban próbáltam rendszerezni és kezelni az ügyfelek adatait és történeteit, de ez egy idő után már kevésnek bizonyult.
Hogyan talált rá a CRM Start szofverre?
Másfél évvel ezelőtt voltam az egyik előadásukon és ott szóba kerültek a CRM szoftverek is. Bár az előadás témája teljesen más volt, a megemlített CRM szoftverek felkeltették a figyelmemet. Arra gondoltam, hogy talán ez az amire nekem szükségem lehet az ügyfélkapcsolatok kezelésében és már célirányosan, az interneten keresztül kezdtem rákeresni ilyen szoftverekre. Miután később megtudtam, hogy megjelent a CRM Start szofver azonnal elkezdett érdekelni milyen is lehet.
Milyen hasonló szoftvereket talált az interneten?
Az első időszakban, amikor kutakodtam az iterneten találtam több hasonló szoftvert is. Ha nem szerzek tudomást a CRM Start szoftverről, bőven lett volna lehetőségem más szoftvereket választani, azonban úgy láttam a többi rendszer nem felel meg ilyen szinten az elvárásaimnak. Nem azt mondom, hogy a CRM Start minden elképzelésemet teljes mértékben valóra váltotta, de miután körülnéztem a konkurenciánál, ez a rendszer tűnt számomra a legjobb választásnak.
Miért pont a CRM Startra esett választása?
Számomra fontos volt, hogy sokféle szempont alapján tudjam az ügyfeleket csoportosítani és minden szóbajöhető szempont szerint kereshessek közöttük. A CRM Start szoftverben lehetséges az összetett szempontok szerinti keresés, melyet más rendszereknél nem találtam meg.
A szoftver kezelőfelülete egyszerű és átlátható és számomra a külcsín is fontos volt.

CRM Start szoftver keresési képernyő
Milyen problémák megoldásában segített a szoftver?
Gyakorlatilag még a mai napig is ismerkedünk a szoftverrel és lehetőségeivel. Munkatársaim napi szinten használják a CRM Startot és folyamatosan töltik fel az ügyféladatainkkal. Ahogyan folyamatosan alakul ki a tudatos és felelős CRM szoftver használat gyakorlata nálunk, úgy érik be ennek a folymatnak a gyümölcse és vehetők észre a pozitív változások.
Kinek ajánlaná ezt a szoftvert?
A CRM Start könnyű kezelhetőségével, a sokrétű keresési lehetőségeivel, az ügyféladatok és ügyféltörténetek átlátható tárolásával tette rám a legnagyobb hatást. Aki egy ilyen nyilvátartó és számlázó szoftvert keres, annak mindenképpen ajánlom.
Külön személyes véleményem az, hogy aki teljesen a nulláról indít egy céget, annak a érdemes ezt a rendszert a kezdetektől fogva használnia, hogy a munkatársai megszokják és használják azt. A kezdetektől bátran építheti ügyfélkapcsolatai kezelését erre a szoftverre az, aki a már vállalkozói igazolványa mellé beszerez egyet.
Szilvási László
Letöltés
Oldalunkról letöltheti a CRM Start szoftver Windows és Mac OS X operációs rendszeren használható demo verzióját.
Kattintson ide!
Kapcsolódó anyagok


Szeretne még időben értesülni az akciós ajánlatainkról?
