Soron következő CRM interjúnk alanya Feyér Balázs, a Bog - Art Color ügyvezetője.
A vállalkozás a 2007-es év folyamán került kapcsolatba az Ügyfélgyárral, az Adóexpo rendezvényen, és innentől folyamatosan alakult ki az együttműködés.
Mára a Bog - Art az egyik legaktívabb CRM felhasználónk, ezért is kérdeztem Feyér urat az eddigi tapasztalatokról.
Hogyan merült fel Önben az igény arra, hogy beszerezzen egy CRM rendszert?
Évek óta szerettük volna, hogy mind vállalkozásunk ügyfeleit, mind pedig munkatársaink tevékenységeit átlátható és könnyen visszakereshető módon tudjuk rendszerezni, valamint hogy mindig tisztában legyünk az ügyféltörténetekkel.
Hogyan ismerte meg a CRM online szolgáltatást?
A 2007-es Adó-Expó rendezvény előkészítése kapcsán ismerkedtünk meg a CRM+ szoftverrel, majd miután kiderült, hogy lehetőségünk van online használni CRM+ szoftvert, rögtön meg is kezdtük az együttműködést.
Akkor ha jól értem, ez az első CRM rendszer, amivel találkoztak?
Így van! Előtte nem foglalkoztunk konrétan CRM szoftver keresésével, és így, hogy adódott az alkalom hogy beszerezzük, éltünk is a lehetőséggel.
Mi alapján döntött akkor a CRM+ szoftver mellett?
Egyrészt az előzőekben elmondottak alapján ez volt az első rendszer, amellyel találkoztunk, és rögtön meg is tetszett, ezen kívül nagyon szimpatikus volt az, hogy a munkatársaik nem csak bevezették ezt a CRM rendszert számunkra, hanem külön oktató előadásokon megismertettek minket a használatával valamint a benne rejlő számos lehetőséggel, amelyekre magunktól csak később jöttünk volna rá.
A rendszer mely funkciója az, amely Ön szerint a legjobb megoldást jelenti azokra a problémákra, amelyek miatt végülis beszerezték?
A rendszer legpozitívabb tulajdonsága az, hogy állandóan frissen tartja az ügyfeleinkkel való kapcsolati adatainkat, emellett kézben tartja a munkafolyamatokat, és követhetővé teszi a történéseket mind partnereink, mind munkatársaink részéről. Ehhez járul még hozzá a rendkívül részletes keresési és szelektálási lehetőség.
Személyes tapasztalaitam alapján mondom, mivel még felmérést nem végeztünk, de meggyőződésem hogy mióta rendelkezünk ezzel a rendszerrel, sokkal olajozattabban és hatékonyabban tudunk együttműködni a munkatársakkal.

Kapcsolattartó adatai ablak a CRM+ szoftverben
Kiknek ajánlaná ezt a CRM szoftvert?
Bátran ajánlom mindenkinek, aki önálló vállalkozást vezet, akár több munkatárssal akár egyénileg dolgozik, illetve bárkinek, aki fontosnak tartja azt, hogy frissen tartsa kapcsolatait és naprakész legyen vállalkozása ügyeit illetően.
Szilvási László
Kapcsolódó anyagok


Szeretne még időben értesülni az akciós ajánlatainkról?
