A CRM Online egy, az Ügyfélgyár Kft. által nyújtott szolgáltatás, amelynek lényege, hogy ügyfeleink akik ezt igénybe veszik, az interneten keresztül, titkos csatornán juthatnak hozzá adatbázisaikhoz, amelyek az Ügyfélgyár szerverein tárolódnak- ezekből Magyarországon 4 található, mindegyik különböző szerverhotelekben.
Biztonsági mentés eddig is készült, de az újonnan bevezetett rendszer még a "legrosszabb forgatókönyv" esélyét is kizárja, mivel több lépésben biztosítja az ügyfelek adatainak védelmét és tárolását. Az eddigi egyórás és napi mentések helyett most történik 1 órás és 3 órás mentés, valamint az adatbázisok naponta felkerülnek egy nagy kapacítású merevlemezre. Ezenkívül heti rendszerességgel készül DVD mentés is.
Az internet a mobiltelefonokhoz hasonlóan gyökeresen átalakította az életünket és az információhoz való viszonyunkat - hogy mást ne mondjak ezeket a sorokat sem olvashatná most internet nélkül. Az internetes értékesítés évek óta tartó rohamos fejlődése is azt jelzi, hogy a fogyasztók lassan természetesnek veszik azt, hogy az interneten létezik és ott mindent megtalálhatnak.
Nemrég egy ügyfelemmel beszélgettünk erről, aki elmesélte, hogy ő igazából úgy képzeli el az internetet, mint valami egyszerű találmányt, amit talán tíz éve találtak fel és mi egyből használatba is vettük.
Ezzel szemben az internet története már több, mint ötven éves - hiszen a felépítésért tett első lépések még 1957-ben történtek meg. Ezt az elmúlt ötven évet ikonokon és animációkon keresztül meséli el az alábbi 8 perces kisfilm.
A CRM+ szoftverről gyakran mondogatjuk, hogy segíti (sőt, kikényszeríti) az ügyfelekkel kapcsolatos feladatok elvégeztetését - így egy vállalkozáson belül elérhető az, hogy az ügyfelekkel kapcsolatos feladatok (találkozók, telefonhívások, ajánlatok leadása) mindig el legyen végezve.
Ezt igazán az a vezető tudja értékelni akinek nincs lehetősége az ehhez szükséges szoros ellenőrzést gyakorolni munkatársai fölött. Jogosan merülhet fel az a kérdés, hogy hogyan érhetjük el ezt. Az alábbi, nemrég elkészült animáció ezt kísérli meg nagyon röviden bemutatni.
Az animáció nagyobb felbontásban megtekinthető ezen az oldalunkon. Ennek a nagyobb felbontású videónak a lejátszásához viszont a QuickTime Player telepítése szükséges.
Itt az ideje, hogy szót ejtsünk a méltatlanul elfeledett többnyelvű felhasználói felületekről is, amely a CRM+ egyik erőssége a hasonló szoftverek között. A CRM+ szoftvert a kezdetektől fogva többnyelvű felhasználói felülettel terveztük és készítettük és ennek köszönhetően nemzetközi munkacsoportok különböző anyanyelvű felhasználói is saját nyelvükön tudják használni azt.
